*1. Fejezet : Az a bizonyos nap*

* Rose szemszöge*

Reggel volt, fáradtan és kialvatlanul tértem magamhoz fogmosás közben. Lassan kezdtem ébredezni, mikor anya kiabált.

-         - Rose! Kész a reggeli. – na még csak ez kellett, kaja, szuper!

-         - Nem vagyok éhes. – válaszoltam anyának, némi undorral az arcomon.

-          -Dehogynem! Nekem ne mond! A nap legfontosabb étkezését nem lehet kihagyni!

-         - Megmosom a fogam és megyek. – válaszoltam.

De ezt megúsztam, mikor megcsörrent a telefonom. A legjobb barátnőm volt, Stef. Gyorsan felöltöztem, dobtam két puszit anyunak és már ott sem voltam. Furcsa módon már ilyenkor nem voltam fáradt. Steffel a sarki cukrászdánál találkoztunk.

-          -Szia! –mondtam lelkesen. – Megmentettél egy „beszélgetős” reggelitől.

-         - Szia! Akkor jó. Képzeld mit tudtam meg! Chriséknél fogunk szilveszterezni!

-         - Na meg..azt..és ezt mégis hogyan gondoltad? – kérdeztem kíváncsian, mivel Stefnek mindig olyan bolond ötletei vannak.

-         - Ezt?! Még magam sem tudom.. – ekkor hangos nevetésben törtem ki. – Miért nevetsz? Jó lesz!

-         - Aha, persze. Nagyon. – mondtam kicsit kevésbé felvidult fejjel.

-          -Na mindegy, majd ezt megbeszéljük, és veled mi újság?

-         - Semmi különös. – mondtam enyhe mosollyal az arcomon.

-         - Mi volt ez a mosoly? Rob óta nem láttam ilyet az arcodon. – kérdezte és, mint egy cövek állt meg előttem.

-         - Mondom..semmi. Vagyis inkább valaki. De mindegy hanyagoljuk, úgy sem fog összejönni. – sóhajtottam egy nagyot és mentem tovább.

-         - Faggathatlak? – kérdezte Stef, csillogó, nagy boci szemekkel.

-         - Ismered, tippelj! – vágtam rá mosolyogva.

-          -Csak nem Josh? – és mintha belém látott volna.

-          -Talán.. – vágtam egy mosolyt és ránéztem.

-         - Na! Ez remek! Örülök neki, de honnan veszed, hogy nem fog összejönni?

-          -Puszta megérzés, - vágtam rá gyorsan – amilyen szerencsétlen vagyok, úgysem fog összejönni..

-          -Ne legyél már ennyire negatív! Egy próbát megér! De ő nem Bob legjobb haverja? – kérdezi felvont szemöldökkel.

-         - De… - válaszoltam elpirulva.

-          -Akkor szervezek nektek egy randit! Úgyis mostanában lesz Jessica Szülinapja! Menjünk el együtt moziba! – mondta, és kacsintott egyet.

-          -Oké, benne vagyok. De mikor? – kérdeztem.

-         - Mit szólnál a keddhez? – kérdezte Stef.

-         - Tőlem oké. – mondtam és a hasamban repkedtek azok a bizonyos „pillangók”.

A hetek gyorsan múltak, én pedig egyre idegesebb lettem. Steffel előre elterveztük, hogy milyen ruhánk lesz. Én egy fekete-fehér szerkó mellett döntöttem: 

  

Stefani egy pulcsit és egy magas sarkút választott:

Hétfő van. Istenem, annyira izgulok. Azt még szerintem senki sem tudja, hogy mit nézünk meg, de nem baj. Felőlem bármi lehet. A lényeg az, hogy beszéljek vele, és mindent megtegyek.

*Kedd reggel*

Na jó, most a pulzusom biztos veri a 200-at. Nagyon izgulok, a szívem majd kiugrik a helyéről. A 3 órán keresztül tartó készülődés megtette a hatását. De mikor odaértem, és megláttam. Szinte lepkét lehetett volna fogatni velem. És mikor ő rám, én pedig rá néztem. Az az érzés felbecsülhetetlen. Abban a pillanatban ő ejtett egy enyhe mosolyt, azt hittem ott esek össze. De az összeeséstől megmentett egy SMS.

            „Elviszem a kocsidat a mozihoz, arra kérlek, hogy kocsival gyere haza! Puszi: Anyu”

-          -Szeretnétek, ha hazafele nem villamossal kellene jönnötök? – kérdeztem a többiektől.

-          -Én szeretném, mert az sokkal gyorsabb. – rávágta Jessica.

-          -Te tudsz vezetni? – kérdezte Josh, és érdekesen nézett rám.

-         - Persze, még 18 évesen leraktam a jogsimat. – mosolyogtam Joshra.

-          -Én benne vagyok! Szuper lesz! – mondta Kyara.

-         - Mindenki benne van? – kérdeztem és néztem Joshra.

-         - Benne. – mondták egyszerre.

*A mozi*

Odaértünk a mozihoz és megnéztük, hogy milyen filmek fognak menni. Pont egy 15 perc múlva megy a LOL. Ez lesz az. De én őszintén megmondom, hogy nem nézni akarom, hanem ismerkedni Joshhal. Azt reméltem, hogy ő sem annyira kíváncsi a filmre.

-         - Rose.. – szólított meg Josh.

-         - Igen? – kérdeztem kíváncsian.

-          -Mesélj magadról. – mondta és villantott egy mosolyt.

-          -Először is, szeretem, ha mosolyogsz. – válaszoltam mosolyogva.

-         - Hmm..ennek örülök. – mondta Josh nevetve. – És kérdezhetek dolgokat? Mint például, kedvenc sport, kedvenc évszak, mit szeretsz egy fiúban, egyszerűen mindent szeretnék tudni.

-          -Hát, a kedvenc sportom a kosárlabda, kedvenc évszakom a nyár, mert az olyan szép, és romantikus, egy fiúban pedig azt szeretem, ha tud komoly és bolond is lenni, de mégis kedves, őszinte, megbízható és helyes. Kedvenc számom a 6. És most te is mondj el mindent.

-          -Oké. Kedvenc sportom a kosárlabda, kedvenc évszakom a tél és a nyár, kb. ugyanazokért a dolgokért, amiért neked, egy lányban azt szeretem, ha lehet rajta mit fogni, nem olyan pálcika, ha nem fél önmaga lenni, kedves, szerethető, makacs, cuki. – mondta Josh. – És van barátod?

-         - Nincsen. Engem eddig mindenki elkerült, messziről. – sóhajtottam.

Josh csak nézett és nézett, mikor vége lett a filmnek belenézett mélyen a szemembe és kacsintott egyet. Elindultunk a kocsimhoz a parkolóba, amikor megkérdezte Josh, hogy ki hol ül. Jessica azt válaszolta, hogy hátul középen. Ezáltal érthető volt, hogy Kyara és Bob pedig  mellette. Mellettem pedig Josh. Beszálltunk és elindultunk. A lámpa pirosra váltott mikor hátulról egy hatalmas lökést éreztem és minden elsötétült.

*A kórházban*

A következő pillanatban, már a kórházban tértem magamhoz, ahol az orvos felmérte a sérüléseimet.

-          -A többieknek ugye nem lett semmi baja? – kérdeztem gyenge, erőtlen hangon.

-         - Kisebb zúzódásokkal megúszták. – válaszolta az orvos.

-Aztán egy nyomozó lépett be a kórterembe.

-         - Szia Rose!

-          -Hello.

-          -El tudnád mondani nekem, hogy mi történt?

-          -Én sem tudom. Annyira emlékszem, hogy álltunk a piros lámpánál, mikor hatalmas lökést éreztem és minden elsötétült.

-          -Hátulról belétek hajtottak. – mondta a nyomozó.

-         - Értem, hát ilyen az én szerencsém. – válaszoltam, és villantottam egy gyenge mosolyt.

Aztán éreztem, hogy valami nincs rendben. A nyomozó hangját egyre halkabban hallottam, és úgy éreztem, hogy most halok meg. De ezt későbbre halasztottuk. Furcsa érzés volt legbelül, nem tudtam mozgatni semmimet sem, de mindent hallottam, ami körülöttem zajlott. A nővérek rohantak be hozzám, az orvos szintén. Ekkor beléptek a barátaim, és faggatták az orvost.

-          -Most ez milyen állapot? – kérdezte Jessica.

-          -Ugye rendbe fog jönni? – kérdezte Bob.

-          -Ez egy olyan állapot, mikor a testnek fel kell erősödnie és csak akkor fog magához térni. Sajnos csak 50% az esély arra, hogy rendbe jön.

-          -Mennyire súlyos az állapota? – kérdezte Kyara.

Josh hangját nem hallottam, vajon mi van vele? Hol van? Haragszik rám, amiért bajba kevertem őket?

-          -Az állapota kritikus. Nem tudjuk megmondani, hogy mi lesz vele. Minden esetre fel kell készülni a legrosszabbra.

-         -Nem! Ez nem lehet! Nem halhat meg! – kiáltotta könnyes szemekkel Josh.

-          -Nyugalom, mi mindent megteszünk. –szólt rá az orvos.

-          -Nyugi haver! Rendbe fog jönni. Most kettesben hagyunk titeket, beszélgess vele, hidd el ő hall téged! – nyugtatgatta Bob, Josht.